Központosított közbeszerzésen keresztül is elérhetők az IBCnet szolgáltatásai Nyomtatás Email
2009. november 16.
IBM fejlesztői platformok szerinti adatbázis-kezelő szoftverek fejlesztése központosított közbeszerzési eljáráson keresztül is megrendelhető az IBCnet-től.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) 2009/S 135-197515 számon „Különböző fejlesztői platformok szerinti adatbázis-kezelő szoftverek, fejlesztőeszközeik valamint kapcsolódó szolgáltatások beszerzése” tárgyban felhívását tett közzé az Európai Unió hivatalos lapján. Az IBCnet a korábbi évekhez hasonlóan egy konzorcium tagjaként indult a pályázaton és a KSZF a jövő évre vonatkozóan is elfogadta a jelentkezést. Ezzel lehetővé vált az érintett intézmények IBM adatbáziskezelő szoftvereinek beszerzése, bevezetése az IBCnet segítségével. Az IBCnet-Magyarország  Kft. a szerződés keretében Cognos termékeket és hozzá kapcsolódó fejlesztési tanácsadást ajánl a központosított közbeszerzési eljárás hatálya alá tartozó intézmények számára.

Az IBCnet referenciái között már számos olyan partner szerepel, akik IBM Cognos pénzügyi tervező és elemző, kontrolling vagy üzleti intelligencia megoldást vásároltak a vállalattól. Az IBCnet és a konzorciumban található 3 másik cég célja az ügyfelek 1. osztályú termékekkel és szolgáltatásokkal történő ellátása, az intézmények problémáinak központosított közbeszerzési eljárás keretén belüli legmagasabb színvonalú megoldása és az ügyfelekkel történő szoros együttműködés a megoldás kidolgozásában, bevezetésében.

A KSZF-fel kötött keretmegállapodás keretében elérhető termékek és szolgáltatások már elérhetőek a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság közbeszerzési portálján. http://kszfweb.econet.hu/portal/

Rendelés, szerződés
Árajánlat ügyében kérjük, keresse kollégánkat: Zák György, e-mail: Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát , Tel.: (06 1) 345 -2286
 
< Előző   Következő >