Apertus Nyomtatás Email
2007. szeptember 24.
Ügyfél: Apertus Közalapítvány
Iparági szektor: oktatás
Megoldási terület:
e-learning

Ügyfél
Az Apertus Kht. (hivatalosan: Apertus Távoktatás- fejlesztési Módszertani Központ Tanácsadó és Szolgáltató Kht.) nevének megfelelően a nyitott képzések és a távoktatás európai gyakorlatának megismertetését, átvételét és meghonosítását tekinti legfőbb feladatának. Ezen belül szakképzési programok megvalósítását éppúgy felvállalja, mint az új oktatási technológiák alkalmazásának támogatását vagy az oktatási-módszertani tananyagok fejlesztését. Az Apertus Közalapítvány nyitott minden olyan feladatra, megbízásra, amelynek szakszerű teljesítésével hozzájárulhat a társadalmi-gazdasági igények változásához igazodó, nyílt oktatási rendszerek építéséhez és fejlesztéséhez. Módszertani központként e-learning eszközökkel segíti a hazai oktatatási intézményeket, és új, innovatív megoldások kidolgozására és bevezetésére törekszik a szakképzésben.


Probléma
Az Apertus Közalapítvány 2005. november 4-én tárgyalásos közbeszerzést indított, amelynek tárgya a Gépészet szakmacsoport tananyagához kapcsolódó tananyagok digitalizálása, interaktív elemekkel való feltöltése volt.

Megoldás
A bíráló Bizottság a Panem Kft. ajánlatát fogadta el. A Panem Kft. munkatársai, az IBCnet Kft. szakértőivel közösen, az alábbi feladatokat végezték el:
  • A biztosított tananyagtartalmak adaptálása digitális tartalommá.
  • A tananyaghoz kapcsolódó illusztrációk, képek megfelelő minőségben való elkészítése és digitalizálása.
  • Az előkészített forgatókönyvek alapján 600 db animáció (interaktív és nem interaktív vegyesen) elkészítése, a legmodernebb 3D-s technológiák felhasználásával.
  • Az animációk egyéb ábráinak valamint a 3D elemeknek az elkészítése.
  • 331 db hangfelvétel rögzítése.

Elkészült tananyagok 

Előnyök
Az Educatio Kht. által működtetett Sulinet Digitális Tudásbázisába (SDT-www.sdt.sulinet.hu) került fel a három hónapig tartó projekt eredményeképpen ez a tananyag, amelyet bárki ingyenesen megnézhet, felhasználhat ismeretek bővítésére vagy tanításhoz, mert:
  • Különösen hatékony a gépészet szakmacsoport oktatásához.
  • Szemléletesebbé teszi az órákat.
  • Egyéni és csoportos munkára is alkalmas feladatokat kínál.
  • Az anyagokat folyamatosan fejlesztik, bővítik.
Számos iskolában került be a mindennapi tanítási gyakorlatba a rendszer, amely a jövőben minden tanulónak és tanárnak értékes tananyaghátteret adhat. Könczöl Tamás, a Sulinet Programiroda vezetője azt jelezte, hogy 2006-ban csaknem 10.000 tanórai foglalkozás készül el és kerül fel az internetre. A projekt befejezése után, a jövőben folyamatosan továbbfejlesztésre kerülnek a tananyagok, és olyan új funkciókkal egészülnek ki, melyek jobban segítik a felhasználást.
 
Következő >